Személyiségfejlesztő filmajánló 8.

Következő elemző filmajánlónk egy valóságos kultuszművé vált dán szatírát jár körbe. A hit kérdését groteszk, sok elemében morbid hangvétellel tárgyaló film jó eséllyel billenti ki nézőit a „kispolgári” gondolkodásmódból, feje tetejére állítva azt, amit hajlamosak vagyunk a mai modern, szekuláris világértelmezésből gondolni a realitásról, Istenről, önmagunkról…

Ádám almái
Adam O Pedersen fegyházbüntetés utáni rehabilitációra érkezik a vidéki plébániára.
A dühös, neonáci gonosztevőnek bélyegzett kopasz számára érthetetlen és bosszantó helyen kell felfedeznie tartózkodása feladatát és célját, olyan emberek közt, mint:

– Gunnar, Dánia egykori teniszbajnoka, aki nemi erőszakért vált börtönviseltté, de ma már teológiát tanul
– Khalid, a pakisztáni menekült, aki politikai meggyőződése miatt korábban benzinkutakat rabolt, túszdrámákat idézett elő, de ma már ő is teológiát tanul
– az öreg Paul, a néhai kápó, aki képtelen tartani a vizeletét az áhítaton, és már rég megbékélt szörnyű emlékeivel
– Sarah, aki attól való félelmében kereste fel a templomot, hogy züllött életmódja miatt, születendő gyermeke retardált lehet

Összeköti őket a tiszteletes, Ivan, aki talán a legfurcsább figura mindannyiuk közt…
Dr. Kolberg szerint gyerekkorától, felesége öngyilkosságán kívül is, annyi fájdalom érte, hogy mindent, ami rossz, a gonosz művének lát, és harcot vív ellene. Sem fiának katatón retardáltságát, de saját, súlyos agytumorának tényét sem hajlandó belátni. A velejéig cinikus doktor szerint csupán azért nem halt még bele betegségébe, mert makacs hite vitalizálja. Ha sikerülne megtörni, abba bele is halhatna!
Ivan ugyanakkor szívvel-lélekkel dolgozik, hogy fenntartsa kis táborát olyan hétköznapi, hatástalan és reményvesztett embereket, akik még a kipusztulás szélén álló hatszáz tigris gondját se tudják megoldani – sem a maguk életét. A tiszteletes sem vár tőlük mást, minthogy találjanak egy saját célt, amiért  hajlandók megküzdeni…a világgal és saját magukkal…
Ádámnak például a templomkert almafáját kell őriznie, hogy annak gyümölcséből a nyár végén pitét süthessen. Ádám a tiszteletes általa hazugnak vélt világától azonban a plafonon van, ezért megfogadja, hogy minden áron megtöri Ivant.
Egy esetenként leeső, és következetesen a Jób könyvénél felnyíló Biblia tanulságából meg is érti, mit tegyen? Csupán annyit kell tennie, hogy meggyőzi Ivant: a rossz dolgok nem a gonosz miatt vannak – a csapásokat Isten küldi a tiszteletesre – akárcsak Jóbra -, mert gyűlöli őt!
A konfliktusban azonban nem csak Iván orrcsontja vesz fel újabb íveket, de Ádám fáját is a Gonosz támadásai fenyegetik. Hernyók, hollók, villámcsapás, megannyi meghiúsítási kísérlet. Ráadásul Ádám bandája is feltűnik a parókián, és érkezésükkel a dolgok tragikus fordulatot vesznek:  Ivan fejlövéssel, életveszélyes állapotban kerül Kolberg doktor kórházába.
Amikor Adam a haldokló Ivan látogatására készül, diadalittasság helyett csak keserű kilátástalanságot érez, így kénytelen újra értelmezni világát. “Mesterének” tanítása nyomán végül megharcolja a nemes harcot, és elkészíti az almás pitét.
Ám amikor a  kórházba ér, a doktor feldúltan közli vele, hogy, Ivan él, mi több – arcátlan módon teljesen meggyógyult! A doki magából kikelve, a végletekig felháborodva pakol, hogy elhagyja az átkozott helyet, ahol a racionalitást ilyen otrombán semmibe veszik…
A Gonosz tehát megfutamodik, Kolberg lemond, a néző pedig lassan be meri vallani, hogy ő voltaképp a hit mellett állt végig…
A történet megoldásképpen minden szereplő konklúzióra jut, és hatékony, önbecsüléssel választott helyére illeszkedik be a társadalomba.

A film bizarr hangvétele bizonytalanságba és döntéskényszerbe helyezi a nézőt, hogy mérlegeljen, kompetensen pozicionálja magát hit és racionalitás ellentétében, elkerülve a nevetségessé válást, a megtévesztettséget, mások tiszteletének elvesztését.
Ivan megalkuvást nem tűrő fanatikus hite a nézőben a túlzás érzetét kelti, de a harmónia létrehozása, a fájdalmak és frusztrációk megsemmisítése csak az ő világában érhető el.
A történet eredményeképpen megérthetjük, hogy a megváltás, a csodák világa, személyes helyreállásunk nem kivitelezhető a racionális ítélőképesség  erőterében. Szükségünk van arra a látásmódra, ami helyt ad az ismeretlennek is, de szükségünk van másokra is, akik már előre látják bennünk azt, akinek magunkat sose gondoltuk volna. Szembesülünk azzal, hogy személyes ítéletalkotásunk, ízlés világunk nem alkalmas, sőt gátló tényező azon értékek észlelésében, melyek
életbevágóak lennének. Ugyanakkor iránymutató impulzust kapunk, milyen mértékű gyermeki bizalomra van szükségünk arra, hogy “bemehessünk az Országba”…