Örök szülői kihívás: a hiszti kezelése

Talán az egyik legrémisztőbb dolog, ami a kisgyermekes szülők számára akár napi szinten komoly kihívást jelenthet, az a kicsik fékezhetetlennek és kontrollálhatatlannak tűnő hisztirohamai, amik mindig frusztrálóak, de valamiképp rendre a legkínosabb pillanatokban, helyzetekben robbannak ki. Érdekes módon ilyenkor minden szülő hajlamos megélni a tehetetlenséget és az abból adódó önvádat, holott teljesen általános tapasztalat. Sajnos az nem segít, inkább csak ront a helyzeten, hogy gyakran a szülők legfőbb motivációja a hiszti gyors megszüntetése lesz, nem a kisgyermek megértése és segítése abban, hogy újra kontrollálni legyen képes az érzelmeit, indulatait.
A hiszti ugyanis alapvetően abból keletkezik, hogy a picik nem képesek még uralni a dühüket, fáradtságukat, kétségbeesésüket, általában véve a különböző őket érő frusztrációkat. Gyakran pusztán az is elég hozzá, hogy kifárad a kicsi a tevékenységek során, hogy túl sok inger éri, hogy nem érzi magát biztonságban. Természetesen az is tipikusnak mondható, amikor azért törnek ki az indulatai, mert egy vágya nem teljesül (például nem kapja meg a boltban az éppen megkívánt játékot vagy édességet), vagy amikor a tehetetlenség gyötri amiatt, hogy nem képes megcselekedni valamit, amit nagyon szeretne (például elérni egy túl magas polcra tett tárgyat). Nagy hiba felnőtt megfontolásból megítélni a kisgyermekek attitűdjét, megéléseit és viselkedését. Ők mondhatni a „pillanatnyi szenvedélyeik mágneses viharában” élnek, rendkívül érzékenyen, szenzitíven. Ez azt jelenti, hogy nagyon intenzíven, szélsőségesen élik meg a külső-belső ingereket, és nincsenek még képességeik, „munícióik” a frusztrációk kiegyensúlyozott, tudatos kezelésére. Ha szeretnének megcselekedni valamit és azok még határokba ütköznek – akár azért, mert még nem képesek rá, akár azért mert külső korlátozásba ütköznek -akkor elönti őket a mély csalódásérzés, és szinte azonnal elkezdhetnek sírni. Az érzelemkitörések sokszor önmagukat gerjesztő folyamatként játszódnak le és a sírás egyre dühödtebb, kétségbeesettebb lehet és a szülők gyakran kínosan feszengve toporognak a boltban ordító, toporzékoló, a földön fetrengő gyerek mellett.

Ilyenkor a legrosszabb az, ha hagyjuk, hogy minket is magával ragadjon az indulat és üvöltve, büntetést kilátásba helyezve próbáljuk megfékezni és jobb belátásra bírni a csemetéinket.
Ha mi is üvöltünk, az csak olaj a tűzre, nem csak fokozza a frusztrációt, de egyben sajnos mintát is ad arra, hogy ez elfogadható problémakezelés, járható út.

Ugyanakkor az sem megoldás, ha racionális, logikusan felépített észérvekkel próbáljuk meggyőzni magatartása helytelenségéről. Gondoljunk bele, még egy indulatos, stresszes felnőtt sincs olyan állapotban, hogy meggyőzzék őket ilyenkor az „értelmes” magyarázatok.

Harmadsorban viszont az is zsákutcába vezet, ha inkább sietősen engedünk az akaratának (például megvesszük gyorsan neki a tizedik barbi babát…), azt remélve, hogyha teljesül a vágya, akkor végre abbahagyja a hisztit. Ha ezt tesszük, akkor bizony abban erősítjük meg, hogy a hiszti hatásos, hatékony módszer az akarata érvényesítésére, a szülei figyelmének a megnyerésére. Ne is reménykedjünk abban, hogy ilyen megerősítés nem fog odavezetni, hogy később már akár tudatosan is használja ezt a viselkedésformát, hogy manipulálja vele a környezetét.

A helyes és konstruktív hisztikezelés célja elsősorban nem az, hogy a gyermek gyorsan abbahagyja a hisztizést, hanem az, hogy megtanulja jó módon kezelni, kontrollálni az indulatait, érzelmeit.
Ezért az is fontos, hogy ne az csapódjon le számára, hogy maga az impulzív érzelem, indulat, düh a rossz – hiszen számos olyan helyzet és ok van az életben, ami jogosan vált ki erős érzelmeket az emberből -, hanem az, hogy a hiszti nem helyes és hatékony megoldás rájuk.

Az első lépés a helyes hisztikezeléshez, hogy kiderítsük aktuálisan mi is pontosan a kiváltó oka. Ha például egyszerűen csak a túl sok inger, a fáradtság, akkor érdemes arra törekedni, hogy megteremtsük a nyugodt pihenés lehetőségeit a gyermekünk számára. Ha azért dühös, mert nem képes valamit megoldani, akkor nyújtsunk neki segítséget abban, hogy képessé váljon rá. Ha egy jogos korlátozás miatt haragszik, akkor maradjunk következetesen az észszerű kontroll mellett, de biztosítsunk neki lehetőséget arra, hogy biztonságos és „kreatív” módon levezesse az indulatait. Fontos ilyenkor, hogy érezze, maga a viselkedést nem tarjuk helyesnek. Mindez persze úgy a legjobb, ha közben a gyermek érezheti az érzelmi biztonságot, a feltétlen szeretetet a részünkről. Sose éreztessük vele azt, hogy ő nem elfogadható, a „kritika” a konkrét cselekedetre, viselkedésre megnyilvánulásra vonatkozzon, ne a gyermek személyére. (Ez a fajta viszonyulás felnőttkorban is igen értékes, érett konfliktuskezelési készséghez fog vezetni.)

Jó kreatív megoldás lehet, ha létrehozunk egy vidám kis béke szigetét, egy ún. nyugikuckót az otthonunkban, ahová el lehet egyedül vagy akár velünk vonulnia a gyermeknek, hogy megnyugodhasson. Véletlenül se kezeljük ezt a helyet büntető saroknak, akkor tud segíteni, ha valóban a jó, megnyugtató élmények helyszínévé válik. Tökéletes hely ez az összebújós mesélésre, ahol a gyermek egyre inkább lehetőséget kap annak kiöntésére, ami a „szívét nyomja”. Ne felejtsük el, a tipikus hisztikorszak 2 éves kor körül szokott kezdeni, amikor a kicsi már nagyon aktív, de még túl sok korlátba ütközik és még nagyon kevéssé tudja magát nyelvi szinten kifejezni. Azt is tőlünk fogja megtanulni, hogyan fejezze ki beszédben az érzelmeit, hogyan mondja el mire van szüksége, mi okoz számára szorongást, mi dühíti, mi bántja. Minél inkább segítünk neki az ilyen önkifejezésben, annál jobb eszköz lesz számára és idővel hiszti helyett egyre árnyaltabban lesz képes kommunikálni az érzelmeiről, szándékairól.
Van olyan helyzet és kisgyermek, akinek sokszor éppen elég egy hatalmas nagy ölelés, ami helyrebillenti a biztonságérzetét, a szeretettség érzését, az én-erejét.

Ne ijedjünk meg, sok olyan szituáció adódik, amikor épp elég hatásos pusztán kreatívan elterelni a kicsik figyelmét valami új izgalmas dologgal, hiszen a kisgyerekek az abszolút jelenben élnek.

Ahogy korábban már szó esett róla, a lehető legrosszabb hatással az bír, ha mi is indulatosan, türelmetlenül, frusztráltan reagálunk. Gyakran elég az is (kis súllyal bíró rutinhisztiknél mindenképp, tehát nem akkor amikor nagy fájdalom, sérelem éri a gyermeket, hanem amikor már megkapta az előre megbeszélt terméket a boltban, de hisztivel próbál kicsikarni további „zsákmányt” a szülőből…:)), hogy egyszerűen nem veszünk tudomást a hisztiről, egyáltalán nem reagálunk rá – legfőképpen nem úgy, hogy a korábbi megállapodásokat felrúgva gyorsan kielégítjük az újonnan jött követeléseket. Ilyenkor egészen egyszerűen azt tanulhatja meg ugyanis a kisgyermek, hogy a hiszti nem hatékony, nem produktív viselkedésmód, ezért nem érdemes alkalmazni. Minél inkább nyugodtan, kiegyensúlyozottabban viselkedsz, annál inkább biztonságot és egyúttal jó magatartásmintát nyújtasz számára.

Ne felejtsük, hogy a gyermekeink számára a mintakövetés rendkívül fontos, alapvető tanulási módszer. Mivel a szüleihez kötődnek a kicsik legerősebben, rendkívül „ki vannak hegyezve” a tőlük jött impulzusokra, ezért a viselkedésünkkel tudunk legjobban utat mutatni nekik arra vonatkozóan is, hogyan kommunikálják és kontrollálják a problémáikat, indulataikat hisztizés helyett!