Krízisintervenciós alapok „természetes” segítőknek…

Jelen pillanatban elmondható, hogy általános válsághelyzetben vagyunk, egész világunkat formálta át a koronavírus járvány. A krízistipológia szerint ez a helyzet akcidentális krízisnek számít, amit egy váratlan esemény váltott ki. Természetesen nagyon különbözhetnek ezek az események egymástól, hiszen egészen más válsághelyzetet okoz az emberek életében egy az egész környezetüket megrázó természeti katasztrófa, mint egy olyan személyes érzelmileg megterhelő szituáció, mint amilyen egy szeretett személy elvesztése, egy maradandó sérülésekkel járó baleset vagy egy válás…

A mostani helyzet sokrétűen tartalmaz krízist okozó tényezőket, hiszen életünk alapvető „koordinátarendszerében” hozott létre átmeneti és – úgy tűnik – tartós változásokat. Fontos jellemző, hogy a fenyegetettség mindenkit érint – még ha eltérő mértékben is – , és nagyban növeli a veszélyérzetünket és a szorongásunkat az, hogy természetes úton nem tudjuk beazonosítani, így elkerülni sem a „láthatatlan ellenséget”. A járvány okozta krízis jól láthatóan nagyon hamar többrétegűvé, többdimenzióssá vált. Az állami megküzdési stratégiák számos olyan intézkedéssel járnak ugyanis, amelyek alapjaiban rendítették meg és fordították meg sokak életét. A legfontosabb stresszor talán a tömeges munkanélküliség, számos szektor gazdasági ellehetetlenülése, illetve az életvezetés radikális korlátozása, beszűkítése. A munkahely elvesztése több szinten okoz problémát, hiszen általában együtt jár az anyagi biztonság, kiszámíthatóság elvesztésével, az életminőség romlásával, a napi ritmus – életszervezés felbomlásával, az önértékelés sérülésével, a korábbi tervek elhalasztásával vagy feladásával. Az sem ritka, hogy az egzisztencia elvesztése komoly károkat okoz a társas kapcsolati hálóban is…

A változások már önmagukban is jelentős feszültséget okoznak az emberekben, hiszen bizonytalansággal, biztonságvesztéssel járnak, és gyakran billentenek ki minket a berögzült gondolkodási és viselkedési sémáinkból, szokásainkból. Ha okoztak már számunkra valódi veszteséget, problémát korábban átélt változások, akkor ezek a rossz tapasztalatok természetesen félelmet, aggodalmat fognak kiváltani belőlünk.
Mivel ilyen élményt mindannyian átéltünk már életünk során, a jó hír az, hogy extra szaktudás és képzés nélkül is képesek vagyunk megérteni azokat az embertársainkat, akik jelen pillanatban krízist élnek meg. Nemcsak együtt érezni vagyunk képesek velük, de „természetes” segítőként támogatni is őket abban, hogy megküzdjenek a válsághelyzetükkel. E cikkünk célja az, hogy néhány olyan alapvető támpontot és eszközt adjunk az olvasóink kezébe, amivel hatékonyan tudnak segíteni krízisállapotban lévő szeretteiknek, barátaiknak, szomszédaiknak, ismerőseiknek.

Először is a krízis tüneteit szükséges felismernünk, hiszen nem vagyunk egyformák a nehézségek viselésében, és jó esetben számos olyan mentálisan erős, ún. reziliens ember vesz minket körül, akiknek jól működő megküzdési stratégiáik vannak, ezért nem szorulnak segítségre (viszont jó példát mutatnak a pozitív és építő problémakezelésre).
Amikor valakin eluralkodik a válsághelyzet, akkor annak jól felismerhető fizikai, érzelmi, gondolkodásbeli és viselkedési tünetei lesznek.
A fizikai jelek általában jellegzetes vegetatív stressztünetek, mint például a remegés, verejtékezés, a vérnyomás ingadozása, kimerültség, ólmos fáradtság, tompultság, sok esetben akár émelygés, fájdalomérzet (migrén, gyomorgörcs…). Az érzelmi tünetek közé tartozhat gyakorlatilag minden negatív érzelem, a düh, a szorongás, az elkeseredés, a depresszió, a kétségbeesés…
A krízisben lévő emberek gondolkodása gyakran beszűkül, koordinálatlanná válik, jellemző lehet rájuk a figyelem- koncentrációs zavar, a szétszórtság, a döntési nehézségek, az emlékezet valamilyen torzulása. A viselkedésbeli tünetek jellemzően illeszkednek a gondolkodási zavarokhoz, és széles sávon mozoghatnak a cselekvési kényszertől a passzív, dermedt, sőt bénult tehetetlenségig. Ilyenkor mind a gondolkodás, mind a viselkedés elveszítheti a realitását és ésszerűségét.
Akkor különösen érdemes gyanakodnunk, amikor ezek a tünetek normál esetben egyáltalán nem jellemzők az illetékes személyre. Ha pedig az érintett ember korábban rá nem jellemző destruktív, önromboló magatartási formákat kezd mutatni (például alkoholhoz, drogokhoz nyúl), akkor azt egyértelműen vehetjük vészjelzésnek!
Sokat segít, ha ismerjük a másik alapvető attitűdjét, a problémákhoz való viszonyulását. Nem meglepő, hogy a megoldás-centrikus, sikerorientált attitűddel rendelkező személyiségek nagyon jól startolnak a válsághelyzetekben is, hiszen a figyelmül, és erőfeszítéseik központjában a helyzet eredményes megoldása, és nem a helyzet okozta negatívumok állnak.
Ez utóbbi esetben pont az lesz a támogatásunk fő célja, hogy „áthangoljuk” a másikat, azaz arra inspiráljuk, hogy a veszteségei és fájdalmai helyett a krízissel való megbirkózásra, a megküzdésből származó pozitív hozadékokra koncentráljon.

Jelen írásunk keretei csupán azt teszik lehetővé, hogy néhány egyszerű, de fontos kommunikációs és viselkedésbeli ötletet, tanácsot adjunk olvasóinknak ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak segíteni közvetlen környezetükben, a krízisben lévő embertársaiknak…

A parttalan panaszkodás nem vezet sehová, de kihagyhatatlan az ún. ventilálás. Adjon jól keretezett időt és teret a negatív érzelmeik kifejezésére! Ne kritizálja ezeket az érzelmeket, ne próbáljon ilyenkor okos tanácsokat osztogatni, lehetőleg ne minősítse a megéléseit, élményeit! Ebben a szakaszban arra van szükség elsősorban, hogy biztonságot nyújtson a krízisben lévő személy számára, hogy empátiát, együttérzést kapjon Öntől!

A kommunikáció a segítés eszköze, „erőtere”, ugyanakkor a nem megfelelő módja roppant káros, sőt veszélyes is lehet. Éppen ezért fontos, hogy magabiztosan, kiegyensúlyozottan beszéljen a segítségkérővel, használjon egyszerű, könnyen érthető mondatokat. A heves impulzusok, a fenyegetőzés, a heccelés, a vitatkozás kerülendők, hiszen az erős stresszállapotban lévő emberek frusztrációtűrő képessége, önkontrollja valószínűleg gyengén működik, ezért rosszul reagálhatnak a megterhelő kommunikációs impulzusokra. A metakommunikáció ugyanennyire fontos, ezért gesztusainkban is érdemes kerülnünk a heves, szélsőséges, hirtelen mozdulatokat. Bánjunk érzékenyen a mozdulatainkkal ugyanúgy, ahogy a hanghordozásunkkal!

Ne felejtsük el, hogy a válsághelyzetben lévőknek nagy szükségük van a stabilitásra, biztonságra! A krízistámogatás első célja, hogy a tünetek megszűnjenek, és visszaálljon a korábbi egyensúly.

Érdemes tisztában lennünk azzal is, hogy a krízis igen erős tehetetlenségérzéssel járhat együtt, ezért igyekezzünk nagyfokú türelmet gyakorolni a válságban lévő ember irányába. Ha jól ismerjük a segítségkérőt, akkor könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen több információval rendelkezünk a megoldási kapacitásairól, illetve azokról az esetleges egyéni karakterproblémákról, amelyek megnehezítik a krízis okozta kihívásokhoz való jó alkalmazkodását. Ha kevéssé ismerjük a másikat, akkor céltudatosan törekedjünk feltérképezni ezeket a személyiségbeli paramétereket. Mindkét esetben nagy a valószínűsége, hogy a krízishelyzetek megoldása hosszabb időt vesz igénybe, és csak sok kis lépésen keresztül tud megvalósulni.

Legyünk tehát toleránsak, és az elvárásainkat szabjuk kicsit szűkebbre, mint máskor! Mindez viszont nem jelenti azt, hogy ne kerüljön kellő hangsúly a határokra, az együttélés, a kommunikáció jól megragadható és biztos kereteket nyújtó normáira. A válság nem mentség arra, hogy egyoldalúan felrúgjunk minden jogos és ésszerű szabályt! Merjük képviselni, hogy a fokozott toleranciánknak megvannak a jól megszabott korlátai! A konstruktív szabályok nem akadályozzák, hanem segítik a krízishelyzetekből való kilábalást. A lépésről lépésre való haladás alkalmat ad arra is, hogy minden apró eredményt észrevegyünk és megerősítsünk, sőt ki is „hangosítsunk”.
Értékeljük a legkisebb pozitív változást is, és emeljük ki, hívjuk fel rá a válsághelyzetben lévő figyelmét is! Így ő maga is tetten tudja érni saját produktív tetteit, sőt reflektálni is tud azokra. Az önreflexió fontos eszköze a tudatos tervezésnek, stratégiai gondolkodásnak.

A fájdalmas, kínzó érzelmek ventilálása csupán az egyik eleme a segítségnek – ahogy már szó esett róla – , a cél az, hogy a krízisben lévő ember képessé váljon hatékony megküzdési stratégiák kialakítására és működtetésére. Éppen ezért fókuszáljunk a segítségkérő azon meglévő pozitív erőforrásaira, amelyek előhívhatók és „aktiválhatók”. Ilyen erőforrások lehetnek például a személyes kompetenciái, támogató társas kapcsolatai, illetve korábbi válsághelyzetekben szerzett tapasztalatai.

Elgondolkodtató, hogy a krízis szót jelentő kínai írásjel valójában két elem kombinációja: a „veszély” és az „esély” fogalmát foglalja magában. Akkor tudunk tehát a legjobban segíteni a válsággal való megbirkózásban, ha mi is kombináljuk a fent tárgyalt két lényegi elemet, azaz igyekszünk megszüntetni a veszélyhelyzetből adódó negatív tüneteket, és megragadni, működésbe hozni a produktív, előrevivő megoldási stratégiákat.
Sose veszítsük szem elől, hogy egy jól kezelt krízis mindig és mindenkinek esélyt ad a fejlődésre!