Az „Idegen helyzet” teszt, azaz az anya – gyermek kötődési típusok

Ma már senki számára nem kérdés mennyire fontos egy kisgyermek számára a stabil, biztonságot adó érzelmi kötődés a gondozója személyéhez. Pedig Bowlby és Ainsworth munkásságáig alapvetően azt gondolták a téma kutatói, hogy a picik azért igénylik a gondozót, mivel az kielégíti a szükségleteiket.
A II. világháború idején magára maradt kicsik szélsőséges szorongása viszont kétségbe ejtette a kórházak és más a gyermekeket gondozni próbáló intézmények dolgozóit. Habár a gyermekek létszükségleteit kielégítették, a gyermekek szorongtak, vagy apatikus „életunt” állapotba kerültek. (Ez utóbbi folyamatot nevezték el később hospitalizációnak.)
Bowlby rájött, hogy a korai kötődés, a gondozó és a gyermek közti stabil interakciók, reakciók, azaz kommunikáció és kapcsolat a személyiség alapvető részévé válik, ami lényegileg határozza meg és befolyásolja a későbbiekben is a szociális viselkedést, szociális viszonyulást.
Habár a korban szokatlannak és újszerűnek tűnő elképzelés okán maga Ainsworth óvta Bowlby-t mesterét, nehogy elveszítse szakmai hitelét és hírnevét, saját antropológiai terepkutatásai és közvetlen megfigyelései igazolták a fenti meglátást.
Ainsworth Uganda falvait járva arra lett figyelmes, hogy azok a gyermekek, akinek a sírására, panaszaira az anya érzékenyen, együttérzően és megerősítően reagált, bátrabban indultak el felfedezni a környezetüket, szemben a gondozóikban bizonytalan kicsikkel, akik igyekeztek testközelben maradni. Ez utóbbi gyerekek jóval passzívabbak voltak azoknál a társaiknál, akik számára az anyjuk egyfajta „biztos bázist” jelentett. Ainsworth arra a következtetésre jutott, hogy a bátorított gyermekek összességében kevesebbet sírnak, azaz a sírásukra való aktív anyai reakció éppenhogy nem a sírásos viselkedést erősíti meg! A kor szakmai közvéleménye nagyon kétkedően fogadta a kutatónő meglátásait, hiszen úgy értelmezték, hogy ha az anya empatikusan figyel, reagál a csecsemője sírására, akkor ”jutalmazza” a gyermekét a sírásért…
Ainsworth ezért úgy döntött, hogy alaposan megszervezett módon, jól kontrollálhatóan városi környezetben folytatja tovább a kutatásait. Az objektivitás érdekében viselkedéskatalógust dolgozott ki, hogy a megfigyelők egzakt módon azonosíthassák be és rögzíthessék a tapasztalt viselkedésformákat. Kiképzett munkatársaival először 26 önkéntes családnál folytattak és jegyzőkönyveztek megfigyeléseket egy éven át, a gyermek születésétől egyéves koráig. A havi 4 óra megfigyelést percre lebontva igen részletesen és alaposan dokumentálták gyorsírással, illetve hangfelvételekkel.
Ez a nagy lélegzetvételű kutatás alapozta meg a később híressé vált „Idegen helyzet” kísérletet. Ebben a kisgyermeket egy időre egyedül hagyták egy játékokkal teli szobában egy idegen felnőttel, majd teljesen egyedül. A kísérlet folyamán az egy-másfél éves gyermekek viselkedését tanulmányozták arra vonatkozóan, hogyan reagál arra, ha az anya magára hagyja a játékokkal, majd ha egy idegen személy lép be a környezetébe és vizsgálták azt is, hogyan reagál az anya visszatérésére. A stresszhelyzetben aktiválódik a kisgyermek kötődési viselkedési rendszere és jól elemezhető az is milyen szerepet játszik az anya a stresszhelyzet feloldásában.
A megfigyelések alapján háromféle kötődési típust, mintázatot különböztetett meg Ainsworth a munkatársaival:

1. Biztonságos kötődés
Az e típushoz tartozó gyerekek a kezdeti kis ijedtség után nagyon örültek a felbukkanó anyának és keresték vele a kapcsolatot.

2.1. Bizonytalan kötődés – szorongó -elkerülő

Az ebbe a típusba tartozó gyerekek eleve jobban szorongtak a helyzetben, kevéssé mutattak érdeklődést a játékok iránt, viszont alig mutattak reakciót az anya eltűnésére és a felbukkanására egyaránt. Amikor az anya visszatért, inkább elhúzódtak tőle

2.2. Bizonytalan kötődés – szorongó-ellenálló

Ennél a típusnál a gyerekek nagyon érzékenyen reagáltak az anya eltűnésére, és amikor az anya visszatért, akkor a kapcsolat keresést egy erős düh és sértettség fűszerezte.

Ainsworth úgy tálalta, hogy a kísérlet igazolta a feltevéseit. A biztosan kötődő gyermekek nyitottabban, bátrabban viselték az idegen helyzetet, míg azok a kicsik, akik érzelmi elutasítást, a testi kontaktus megvonását tapasztalták az anyjuk részéről, komoly stresszhelyzetként, erős szorongással élték meg a helyzetet. A szorongó-ambivalens típus az anya következetlen viszonyulásának köszönhető, amikor kiszámíthatatlan, hogy törődéssel vagy elutasítással fog éppen a gyermeke igényeire, kötődési törekvéseire reagálni.

Az Idegen Helyzet kísérlet számos további kutatás modelljéül szolgált a későbbiekben, illetve tesztként a mai napig használatban van. Természetesen Ainsworth is úgy gondolta, hogy a „mesterséges” kísérleti helyzet nem teszi szükségtelenné a valódi élő környezetben való megfigyelést.

Szülőkísérőként, családgondozóként, segítőként egyértelmű, hogy alapos és rendszeres „környezettanulmányra”, a családi közegben való résztvevő megfigyelésre tudunk a legjobban támaszkodni, amikor arra szeretnénk választ kapni, hogy milyen nevelési témákban, területeken érdemes támogatást nyújtanunk – információátadás, készségfejlesztés…stb. – az érintett családnak.

Az Idegen Helyzet kísérletből a legfontosabb tanulság, amit érdemes levonnunk és tudatosítanunk az az, hogy a gyermekeinknek elsősorban elkötelezett, aktívan feléjük forduló gondozóra van szükségük, aki szeretettel, törődéssel reagál minden panaszukra, érzelmi – kapcsolati igényükre, kötődési kísérletükre! Amennyiben ezt kapják tőlünk, pozitív önképpel, nagy énerővel, aktívan fordulnak majd a környezetük felé, képessé válnak produktívan felfedezni a világot, önmagukat és a társaikat is.