A promiszkuitás „filozófiai” problematikája korunkban, avagy a szexualitás kultúrtörténete a 20.- 21. században – II.

A 80-as években elindított genderkutatások mellett egy másik, a szexualitás kulturális
értelmezését nagyban befolyásoló tendencia kezdte meghatározni a 90-es évektől
a nyugati fogyasztói kultúra szemléletmódját. Ezt a tendenciát fémjelezhetnénk
a „szépség mítoszának” megjelenésével, amikor is a testi szépség és szexuális
vonzerő a vágyott személyiségértékek centrumába került. A médiát elárasztották
olyan képanyagok, amelyek propagálták és nagyon gyorsan divatossá tették a
testékszereket – testmódosításokat, tetoválásokat, illetve a csak plasztikai
műtétekkel, extrém testépítéssel (táplálékkiegészítők…stb.) elérhető
testalkatokat, testképeket. Az új – és valljuk be egyre irreálisabb –
szépségideál eléréséért folytatott elkeseredett harc nem csupán egy milliárdos
szépészeti ipart hívott életre, hanem új mentális problémákat,
személyiségzavarokat is… (Külön cikkben foglalkozunk majd az ún.  evés – és testképzavarokkal.)

A szépség- és testkultusz – nem meglepő módon – magával hozta a szexuális
szabadság kiterjesztését, megjelent a nyitott házasság, mint „alternatíva”,
illetve látványosan megnőtt az ún. partnermobilitás, azaz egyre magasabb lett
az egyes emberek életvitelében szexuális partnerek száma. A tendencia
alapvetően négy életvezetési alternatívát hozott létre. Az elsőt „sorozatos
monogámiának” nevezték el a téma kutatói, mivel az így élő emberek romantikus ideálokkal
rendelkeznek, a szexualitást a szerelemmel kötik össze, de már azzal a
szabadsággal, hogyha megfakul a kapcsolat, akkor új romantikusabb, az
igényeiket jobban kielégítő partner után néznek. A második alternatíva a
házasságban vagy stabil élettársi kapcsolatban élők részéről a félrelépések
szokása, amely egyfajta „ventilátor” szerepet tölt be a kiürült, megszürkült
vagy szexuálisan kielégületlen házasságukban. Újdonság, hogy míg korábban –
kimondatlanul – ez a magatartás a köz előtt elítélendő volt, és a férfiak
privilégiumának számított, addig mostanra a nők ebben a tekintetben is
„felzárkóztak” férfitársaik mögé. A harmadik alternatíva szintén a férfiak
privilégiumának számító, nyilvánvalóan komoly hagyományokkal rendelkező
prostitúció, azaz szexuális szolgáltatások igénybevétele, míg a negyedik a
címadónk, a promiszkuitás. A promiszkuitás lényegében csak abban különbözik a
prostitúciótól, hogy itt nem történik „pénzforgalom”, a felek a puszta
szexuális élvezetek, „fogyasztása” céljából váltogatják sűrűn a partnereiket.
Fontos megjegyeznünk, hogy ez az alternatíva néhány évtized múlva – azaz
napjainkban – már magától értetődő „velejárója” a fiatal nemzedékek „bulikultúrájának”…

A kutatók, köztük Kurt Starke az 1996-ban megjelent „Lexikon der Erotic” című
fontos munkájában a prostitúció taglalásakor már bőven kitér a szexuális
szolgáltatások meglétének szociálpszichológiai „előnyeire” is.  Starke a prostitúció pozitívumaként írja le a
fentebb már emlegetett ventiláló szerepet, illetve azon fontos jellemzőjét,
hogy általuk a fogyatékos, egyedülálló, magányos férfiak jogos szexuális
igényei is kielégítést nyerhetnek. Összességében azt a – gondoljunk bele
mennyire álságos – szemléletet képviseli, ami szerint értéknek nevezhető az,
hogy amikor a férfiak kiélhetik a rejtett, kalandos, akár extrém szexuális
vágyaikat rendezett, „professzionális” keretek között, akkor ezzel direkt
hozzájárulnak a házasságok és általában a társadalom békességének
fennmaradásához. Eme „idealista” nézet persze kiváló igazolása annak, miért van
létjogosultsága a prostitúció intézményének, de az igazi ok mégiscsak abban
keresendő, hogy a szexuális szolgáltatások szinte minden korban rendkívül jól jövedelmező
iparágat hoztak létre és működtettek.

A modern kor újdonsága inkább abban nyilvánult meg, hogy eltűntek a szexuális kulturális
különbségek a különböző társadalmi osztályok és a nemek közt. A biztonságos
fogamzásgátlás megjelenése, komoly visszatartó erőt, stresszfaktort vont ki a
képletből, ezért a fiatalok szexuális kultúrája egyre individualistábbá és
sokszínűbbé, „szabadabbá” vált. Az eleddig megvetett, csupán titokban megtűrt
szexuális viselkedésmódok is kezdtek létjogosultságot nyerni, azaz korábban
perverznek, bűnösnek, betegesnek nevezett szexuális magatartásformák is egyre
inkább elfogadottá váltak. A prostitúció még inkább elcsúszik a „szexiparrá”
válás irányába, ugyanakkor a mentális betegségek rendszerébe bekerülnek olyan
új zavarok, mint például a „szexfüggőség”. Elmondható, hogy e téren kétirányú
folyamat működik, hiszen számos olyan szexuális tevékenységet igyekszenek
napjainkban elfogadottá tenni, amelyet a nemzetközi mentális betegségek
diagnosztikai rendszere (DSM-V.), jelen pillanatban még az ún. parafíliák, azaz
szexuális diszfunkciók csoportjába sorol.

Ez a szexuális pluralizmus összekapcsolódva a magas életszínvonalat, jólétet
biztosító fogyasztói kultúrával, létrehozta a szingli-életstílust. A szingliség
lényege, hogy a magas társadalmi presztízsű és jövedelmű karriert építő nők és
férfiak minden családi kötöttségtől szabadon képesek eltartani magukat, és
olyan életszínvonalat képesek biztosítani maguknak, amely lehetővé teszi a
szexualitást és kapcsolatokat is mint, elérhető „fogyasztási cikkeket”
megvásárolni. Mivel ennek a társadalmi csoportnak többnyire a karrierépítés, a
társadalmi-gazdasági hatékonyság áll az értékrendje központjában, ez az
életforma kielégíti őket. A nagyfokú társadalmi – gazdasági hatékonyság
természetesen együtt jár azzal az érdekképviseleti és lobbiképességgel, ami a
szingli életmódot képes nagyon gyorsan, nagyon populárissá tenni a széles
társadalomban. (A mai kultúrát leginkább meghatározó médiaipar befolyásos
szereplői közt igen nagy számban találhatók szingli életmódot folytatók…)

A szingli életstílus – főként a nagyvárosi, a magasan képzett fiatalok közt –
hamar általánossá és roppant kényelmessé válik, mint premaritális életidőszak.
Ez főként azzal jár, hogy a tervezett házasságok is jó évtizedes csúszással
jönnek létre, hiszen mindkét nemnél kitolódott a tanulással töltött időszak,
illetve a diplomák megszerzése után sokan szeretnék megalapozni a karrierjüket
és csak a harmincas éveikben kívánnak „megállapodni” és családot alapítani. És
bár sokan – nyilván az életstílus szóvivői szerint – úgy vélik a promiszkuitást
elfogadó kultúra sokkal felszabadultabb, élhetőbb és élvezhetőbb, mint a
korábbi tradicionális kultúrák merev, általában vallási alapon szigorúbb, és
sokszor büntető jelleggel fellépő gyakorlata, számos hazai kutatás kezdte
feltárni e nagy „szabadság” hátulütőit is…

A többnyire gyógyszergyárak által finanszírozott népegészségügyi kutatások
ijesztő adatokkal szolgálnak: a szexuális funkciózavarok valóságos
népbetegséggé váltak napjainkra!

Ami legalább ennyire ijesztő az az, hogy ennek sem megelőzésére, sem a megfelelő és
hatékony kezelésére nincsen felkészülve az egészségügy (ahogy az oktatásügy is
gyermekcipőben jár a szexedukáció terén…). Mindemellett ez az értékrend
kitermelte a válások arányának döbbenetes növekedését is: az ezredforduló
környékén már gyakorlatilag prognosztizálhatóvá vált, hogy minden második
házasság válással fog végződni. Nagyon megnőtt tehát az elváltak tábora, a
gyerekek közel fele már nem is házasságba születik meg, és ahogy a hosszú távra
elkötelezett kapcsolatok aránya megcsappan, párhuzamosan úgy nő az aránya a
művi abortusznak. A legkétségesebb és sok szakember szerint a leginkább romboló
hatású jelenség pedig a komoly iparággá fejlődött prostitúció jövedelmező
kapcsolata a médiaiparral, amely kitermelte az egész modern – cyber tömegkommunikációt
uraló pornográfiát.

Előzetes:

A közeljövőben beszélni fogunk a pornográfia lélektani és társadalmi hatásairól,
illetve korunk át-szexualizált szépségkultusza által „életre hívott” evés-és
testképzavarokról…