A Pán Péter szindróma és a Wendy dilemma, azaz korunk egyik tipikus személyiségfejlődési és párkapcsolati problémája

A médiában már jó ideje hírhedtté vált, korunk és kultúránk egyik legújabb „társadalom-lélektani járványa”, az ún. Pán Péter szindróma. A roppant találó elnevezés, azt a fiatal nemzedékekre egyre nagyobb arányban jellemző problémát hivatott szimbolizálni, amely szerint a fiatalok nem akarnak és nem is képesek felnőni, az életkoruknak megfelelő felnőtt feladatoknak, felelősségeknek megfelelni. Az elnevezés és a probléma tudományos leírását Dan Kiley amerikai pszichológusnak köszönhetjük, aki felfigyelt kliensei egyik „típusára”, és alapos megfigyelésük, illetve a velük végzett terápiás munka alapján megírta „A Pán Péter szindróma: a férfiak, akik sosem nőnek fel” című könyvét. A könyv 1983-ban jelent meg kiadásban és hamar népszerűvé vált.

Habár a Kiley által Pán Péter szindrómának nevezett tünetegyüttes hivatalosan sosem került be a mentális betegségek pszicho-diagnosztikai rendszerébe, mind a szakma, mind a közkultúra előszeretettel használja a kifejezést, mivel mindennapos tapasztalat a létezése. „Szociálpszichológiai járványnak” éppen azért nevezhetjük, mert statisztikailag is igazolható, milyen nagy arányban jellemzi a mai fiatal felnőttlakosságot. A tendencia úgy tűnik erősödik, gyermeknevelési szokásaink mintha egyre inkább hajlamosítanának rá, a fogyasztói- hedonista kultúra szinte ránevel azokra az „antiértékekre” is, amelyek „szocializációs következménye” a mesebeli Pán Péterhez hasonló személyiség.

A „Pán Péterek” szeretnék bebetonozni magukat a gyermeki gondtalanságba, amikor még nem kellett megküzdeni az öngondoskodás feladataival. A tipikus Pán Péterek még akár 35 éves koruk után is hárítanak minden felelősséggel járó felnőtt társadalmi szerepet. Hangsúlyoznunk szükséges, hogy „csupán” a felelősséggel és kötelezettséggel járó szerepeket utasítják el, a jogokkal bíró felnőtt szerepeket örömmel vállalják. Azaz, esetleg munkát hajlandó vállalni – ha muszáj, hogy tudja miből fedezni a kedvteléseit – , de az egzisztenciája megteremtéséért nem tesz erőfeszítéseket. Érett felnőttkorában is otthon él az idősödő szülei nyakán, nem segít be a lakásfenntartási költségekbe, hagyja, hogy a szülei gondoskodjanak róla, beleértve a háztartási munkákat is. Ezt szokta a közvélemény „Mama hotelnek” nevezni, hiszen a Pán Péter úgy jár haza, mintha egy hotelben élne, hagyja, hogy a láthatatlanul tevékenykedő személyzet kiszolgálja, csak itt a személyzetet többnyire a szülők, főként az anyák képezik. Ők az anyai szeretetre hivatkozva sokszor zokszó nélkül takarítanak, mosnak, főznek a fiacskáikra, titokban még zsebpénzt is csempésznek a zsebükbe, mintha a gyermekük még mindig a kamaszéveit élné. A jobb módú Pán Pétereknek lehet, hogy még munkát sem kell vállalniuk, hiszen rendelkezésükre áll a „Papa bank”, a szüleik nem csak gondoskodnak minden egzisztenciális szükségletükről, de gyámkodnak, ha kell akár személyi titkárként intézik a gyerekük hivatalos és egyéb ügyeit. Mindeközben Pán Péter azzal van elfoglalva, hogy élvezze az életet, és így vagy úgy, de belemenekül a legkülönbözőbb szórakozási formákba, kedvtelésekbe. Gyakran ez azt jelenti, hogy egész nap – az otthoni gondoskodás kényelmében – videójátékoznak, szörfölnek a neten, és beszűkült életet élnek, de igen gyakori az a verzió is, hogy féktelen kamaszként „bulizzák” végig a napjaikat. Mivel a személyiségük is éretlen marad, ezért általában gyenge az önkontrolljuk és a tinédzserekre jellemző módon magas impulzivitással, szélsőséges módon élik meg az érzelmeiket, indulataikat. Ez az érzelmi zűrzavar jellemzi az énképüket és a kapcsolataikat is. Szeretik a laza társaságot, akikkel együtt lehet szórakozni, szeretnek a figyelem központjába lenni, de nem képesek tartós, hűségen és elkötelezettségen alapuló kapcsolatokra. Az éretlen indulatkezelés sajnálatos módon hajlamossá teszi őket a függőségekre, nagyon könnyen válhatnak szenvedélybetegekké, legyen szó alkoholról, drogokról, szerencsejáték vagy más függőségekről.
Mindezen személyiségjegyek következtében párkapcsolati szinten is komoly problémákra lehet esetükben számítani. Többnyire futó kalandok jellemzik a magánéletüket, gyakran a férfiasságuk bizonyítékaként kezelik a „hódításaikat”, és értékként könyvelik el a szexuális partnerek minél magasabb számát. Ha egy kapcsolatban megjelenik a másik fél részéről az elköteleződés, a felelősségvállalás igénye, szinte azonnal kilépnek a viszonyból. Előszeretettel választanak maguknál jóval fiatalabb partnereket, többnyire abban a reményben, hogy a fiatal partner még ugyanúgy csak szórakozni akar és nem lebeg a szemei előtt a családalapítás terve és vágya. Nem meglepő tehát, hogy az ilyen értékrendű férfiak nem hajlandók, és nem is alkalmasak a családalapításra, az apaszerep felelős vállalására. Partnereik várandóssága éppen ezért eleve a nem kívánt, nem tervezett kategóriába esik és szemernyi kétségünk se lehet afelől, hogy az abortuszt tartják a probléma megfelelő megoldási módjának…Ha erre a partner nem hajlandó, akkor többnyire magára marad a gyermekgondozás nehézségeivel, terheivel, vagy ha a pár mindkét tagja hárítja a felelősségvállalást, akkor, – és ez is igen gyakori jelenség – a nagyszülőkre hárul a gondozói feladat.

Ha mégis hajlandók párkapcsolatban élni, akkor jellemzően olyan partnert választanak, akik örömmel kezelik őket gyermekként és szülőként gondoskodnak róluk. Kiley ezt a kapcsolati dinamikát mutatja be a „A Wendy dilemma” című könyvében, maradva az eredeti Pán Péter mese szimbolikájánál. A mindenkori „Wendy” olyan anyapótló figura, aki csendesen meghúzódik párja árnyékában, miközben kiszolgálja minden igényét és gondoskodik minden szükségletéről. Érdekes és elgondolkodtató kulturális jelenség, hogy míg a Pán Péter szindrómás férfiakra ferdén néz a többségi társadalom, a Wendy típusú női attitűdöt kimondottan kívánatosnak és tiszteletreméltónak ítélik meg számos kultúrában. Ez már csak azért is komoly problémafaktor, mert az egyébként is önvádlásra, bűntudatra hajlamos Wendyk felé sokszor azt kommunikálja még a külvilág is a tradicionális társadalmakban, hogy ők felelősek elsősorban a párjuk és családjuk jólétéért, ha ő nem felel meg az elvárásoknak, ha ő nem hozza meg a szükséges áldozatokat, akkor a kapcsolat, a család széthullása az ő hibája, bűne lesz.
Nem meglepő tehát, hogy a Wendy szerep csapdájába esett nők általában rendkívül alacsony önértékeléssel bírnak, bizonytalanok saját értékeik, céljaik tekintetében, rettegnek az elutasítástól, a kudarcoktól. Mindebből fakadóan félnek konfrontálni a saját jogos igényeik érdekében és igyekeznek pótolhatatlanná válni a partnerük számára – aki természetesen messzemenőkig visszaél ezzel a helyzettel, amikor gyakorlatilag viszonzás nélkül elfogadja a teljes gondoskodást.

A Wendy állapotban lévő nők viszont folyamatos szorongással, depresszióval küzdenek, és mivel önző, narcisztikus vonásokkal bíró partnerük elhordozhatatlan terheket és elvárásokat támasztanak feléjük, ezért előbb-utóbb mind mentálisan, mind fizikailag kimerülnek, kiégnek.
Az elhordozhatatlan terhek nem csak azt jelentik, hogy a Wendyknek kell minden gondoskodási feladatot ellátniuk, hanem azt is, hogy partnerük gyakran semmibe veszi a méltóságukat, az ő jogos igényeiket, nemcsak hogy nem nyújt bajtársi támaszt és segítséget nekik, de gyakran manipulálja, érzelmileg zsarolja is őket. Mivel ezek a nők rettegnek az elhagyatottságtól, az elutasítástól, ezért hajlandók eltűrni partnerük akár megalázó, hűtlen viselkedését is. Valójában dependens személyiségek, társfüggőségben szenvednek, ezért kritikátlanul és határok nélkül elfogadják párjuk minden romboló hatású megnyilvánulását is, hiszen minden jobbnak tűnik annál, mint egyedül maradni. A helyzet nem mentes az „ördögi körtől”, mert miközben mindent eltűrnek párjuktól azért, hogy ne maradjanak egyedül, ebben a „semmiért egészen” kapcsolatban valójában a „társas magány” foglyai. Nem képesek éppen ezért sosem nemet mondani, a személyes határaikat és értékeiket sértő kérésekre sem, és elviselik Pán Péter párjuktól akár a sorozatos félrelépéseket vagy akár a bántalmazást is. A kapcsolat dinamikája oda-visszaható, Wendy működése megerősíti Pán Péter működését, míg Pán Péter működése egyre jobban aláássa Wendy önbecsülését, önértékelését. Valójában Wendy semmiben sem különbözik egy túlterhelt egyedülálló anyától, akinek a saját kiskorú gyermekein kívül még egy nagykorú gyerekről is gondoskodnia kell. Mindez persze az ilyen párkapcsolatból születő és ilyen felállásban élő gyermekek számára is veszélyeztető tényező, de még ha az anya képes is biztonságot és stabilitást nyújtani, a gyermekek számára nagyon káros viselkedési mintákat közvetít szüleik kapcsolata.

Az olvasó joggal teheti fel a kérdést, hogy lehet az, mi okozza, hogy tömegjelenséggé kezd válni e két összetartozó, egymást kiegészítő szindróma. És ha ilyen káros, akkor miért nem ismerik el önálló mentális betegségként?! Ellentmondásosan hangzik, de a fő érv, kritika a hivatalos elismerése ellene épp az, hogy a nyugati társadalmakban rengeteg személyre ráillik a tünetegyüttes, sőt az enyhébbnek titulált formája már valóságos trendként működik. Ahogy az írásunk elején említettük felelős ebben a kultúra és az általa közvetített értékrend, felelősek a társadalmi-gazdasági problémák, amelyek nagyon nehézzé teszik az egészséges fiatal felnőttek számára is az egzisztenciateremtést, a családalapítást, a hosszú távú jövőtervezést. De komoly kockázatot jelentenek a túlgondoskodó, túlféltő, ún. helikopterszülők is. Mindemellett a média pozitív mintaként reklámozza ezt a férfitípust, mint vagány, kalandvágyó és független „álompasit”, szemben az „unalmasan megbízható” férj és apatípussal.

E trendet alaposan bemutatja az igencsak szókimondó „Nincs kapcsolat” című könyv, amelyet a világ jelenleg leghíresebb szociálpszichológusa – Philip Zimbardo írt fiatal kolléganőjével Nikita C. Coulombe-val. A nagy port kavaró mű nem csak a probléma éles feltárását vállalta fel, de a lehetséges megoldási módokat is! Kiley és Zimbardo mellett magyar írás is született a témába a médiában is igen ismert Tari Annamária pszichológus tollából „Ki a fontos: Én vagy Én?” címmel.

Ha a fent leírt tüneteket felfedezi önmagában vagy párjában, ha Ön is egy Pán Péter vagy Wendy, akkor eljött az ideje a fenti művek elolvasásának és egy jó segítő szakember felkeresésének!