Az örökbefogadás lélektana és menete 10.

Sorozatunk tizedik részében az örökbefogadási történet legérzékenyebb szereplőjével, az örökbefogadott gyermekkel foglalkozunk.

Nagyon fontos rögtön már az elején hangsúlyoznunk, hogy az örökbefogadott gyermek története a foganásával kezdődik, és a helyzet maga feltételezi, hogy ez az „előtörténet” sajnálatos módon igen sok nehézséget, sőt traumát tartalmazhat. Ezeknek a feltárása, megismerése rendkívül fontos az örökbefogadó szülők számára is. Természetesen az idősebb korban örökbefogadott gyermekekre ez fokozottan érvényes, az ők örökbefogadásig eltelő életének eseményei is komoly hatással vannak a fejlődésükre, személyiségükre!

Csupán az elmúlt évek kutatásai igazolták, hogy már az intrauterin, azaz méhen belüli magzati korszakban szerzett élmények jelentős befolyással bírnak pszichésen a kicsikre. A magzatok ugyanis közvetlenül érzékelik az anya lelkiállapotát, tehát a félelmeit, szorongásait, esetleges traumatikus élményeit is ugyanúgy, mint azt, hogy maga az anya hogyan viszonyul a testében növekvő kis élethez. Ha tehát az anya elutasítja – akár tudattalanul – a babát, haraggal, félelemmel viszonyul a várandósságához, a baba arra is hiperérzékeny. A krízisvárandósságot nem egyszer a szülésig titokban tartják a kismamák, nem ritka, hogy a zsigeri elutasítás miatt maga a magzat is olyan pózt vesz fel, hogy minél inkább észrevehetetlen legyen. Gondoljunk bele, racionálisan szinte felfoghatatlan, hogy tudja egy nő a szülésig eltitkolni a terhességét a közvetlen környezet előtt is! Az pedig nyilvánvaló, hogy a krízisvárandós anyukák terhesség idején fokozottan küzdenek stresszel, szorongással, tehát gyakorlatilag egy kimondottan negatív, veszélyeztető közegben fejlődik a magzat kilenc hónapon át. Sajnálatos módon az sem ritka, hogy nem kimondottan pozitív stresszoldó, problémamegoldó stratégiákhoz nyúlnak, azaz nem egyszer káros anyagokkal élnek (alkohol, nikotin, különböző drogok, gyógyszerek), hogy átmenetileg csökkentsék a feszültségeiket. Mindezek következtében az is gyakori ezeknél a babáknál, hogy idő előtt, koraszülöttként jönnek a világra.

Mára már számos utánkövetéses vizsgálat bizonyította, hogy azoknak az embereknek a körében, akik nem várt gyermekként születtek, négyszer nagyobb arányban fordul elő a depresszió, és a deviáns viselkedések valamilyen formája.

A nyomon követő kutatások sora tapasztalta, hogy a krízisvárandósság következtében a babák labilisak, nehezen megnyugtathatóak, sírósak lettek, és az óvodáskorban a hiperaktivitás, figyelemzavar, érzelmi problémák sokkal nagyobb eséllyel nyilvánultak meg az esetükben.

A fenti elrettentő információk után talán megdöbbentő, ha azt is jelezzük, maguk az érintettek – szülők és szakemberek – azt vallják, sokszor felfoghatatlan küzdőképességet és kompenzáló erőt képesek ezek a kicsik mégis felmutatni.

Amennyiben nem közvetlen a születés után fogadják örökbe a gyermeket, számolnia kell az örökbefogadó szülőnek azzal, hogy a kicsi „külső” életének első időszaka is nagy valószínűséggel sok stresszel, problémával, sőt traumával terhelt, Fel szükséges készülniük arra, hogy érhette a kicsit súlyos elhanyagolás, azaz nem biztos, hogy az egészséges testi-lelki-mentális fejlődéséhez szükséges gondozást megkapta, sőt nagy az esélye annak is, hogy bántalmazást is el kellett szenvednie a vér szerinti szülő környezetében. Külön szeretnénk kihangsúlyozni, hogy maga a gondozás elhanyagolása bántalmazásnak minősül! Jóléti, fogyasztói kultúrában sokak számára teljesen ismeretlen az az élmény, hogy milyen szenvedést képes okozni az alapvető szükségletek betöltésétől való megfosztottság… A kora gyermekkori érzelmi elszigeteltség önmagában komoly következményekkel jár a gyermek személyiségére vonatkozóan, ami nem csak a szociális képességek tekintetében okoz komoly sérüléseket, de az értelmi fejlődés, sőt a testi fejlődés tekintetében is. Az elhanyagolt gyermekek fejlődése gyakorlatilag minden területen visszamarad,  ezzel általában az iskolakezdéskor szembesülnek a legélesebben az örökbefogadó szülők.

Annak a felismerése, hogy a korai érzelmi elhanyagolás voltaképp a gyermek egész életére, személyiségére kihat, hozta meg többek közt azt a strukturális változtatást a gyermekvédelemben, hogy már az első években intézményi gondozás helyett a nevelőszülői kihelyezést kezdték el rendszerszerűen működtetni. Nagyon sok eset bizonyította ugyanis, hogy az intézményi nevelés alapvetően nem képes kiküszöbölni, megszüntetni az érzelmi elhanyagolást.

Mindez azt jelenti, hogy az örökbefogadni szándékozó szülőknek tisztában szükséges lenniük azzal, hogy a kicsi, akit örökbe fogadnak, nagy valószínűséggel az életkorának megfelelő fejlettségi szinttől el fog kisebb nagyobb mértékben maradni. A jó hír az, hogy többnyire nincsen „objektív” szervi probléma, egyszerűen „csak” nem állt a rendelkezésükre a kellő motiváció és támogatás az optimális fejlődéshez.

Mindezek ismeretében azt is fontos tisztázni, hogy a gyermekvédelemben a gyermekhez keresnek megfelelő örökbefogadó szülőket, nem fordítva. Amikor az illetékes szakemberek az előzetes információk alapján „összepárosítanak” egy gyermeket egy szülővel, szülőpárral, akkor jelzik a szülőknek azt, hogy lenne egy gyermek a számukra. A gyermekről részletes tájékoztatást adnak és amennyiben a szülők is úgy döntenek, hogy nyitottak a kicsire, akkor kerül sor az első ismerkedő találkozásra. Sok érintett számol be arról, milyen sokat jelentett számukra mindig ez az első találkozás. Nem ritka, hogy intuitív módon már ekkor ráéreztek a felek arra, hogy „összetartoznak”-e. Természetesen nem azonnal, és nem csupán érzelmi alapon kell dönteniük az örökbefogadásról. De még a szakemberek is jelzik, hogy lényeges az első benyomás, mert ha bármi oknál fogva nem tudják elfogadni a gyermeket, az a későbbiek folyamán nagyon sok problémát okozhat. Ebben az esetben nem érdemes erőltetni az ismerkedést, hiszen a kudarccal csak egy újabb traumát fognak okozni a kicsinek.

Ha viszont pozitívak az első tapasztalatok, és mindegyik fél egyetért vele, akkor elkezdődhet az ismerkedési – barátkozási folyamat. Amennyiben kisbabáról van szó, általában rövidebb ez a folyamat, de mindig fontos, hogy a történetben résztvevő szakemberek minden tájékoztatást és támogatást megadjanak ahhoz, hogy az ismerkedés sikeres legyen. Ilyenkor a gondozó lényegében megtanítja a leendő szülőket a baba gondozására, megadva minden ehhez szükséges információt.

Azért van ebben az időszakban nagy szükség a szakemberekre, mert az ismerkedő felek fokozottan sebezhetőek, lényegi szempont, hogy minden szakértő támogatást és biztonságot megkapjanak ahhoz, hogy az ismerkedés a lehető legoptimálisabban történhessen meg. Szülőként használjuk ki alaposan ezt a helyzetet, itt a lehetőség, hogy a kicsit aktuálisan gondozó szakembert (pl. a nevelőszülőt) a legrészletesebben kikérdezzük a gyermekről! Ha a gyermek kötődik a gondozójához, akkor már maga az is nagy segítség és jó tanulási lehetőség, hogy leendő szülőként megfigyeljük a gondozó viselkedését…

Ne ijedjünk meg, ha eleinte húzódozik a kicsi, sokkal komolyabb probléma, ha azonnal bizalommal viszonyul a gyermek, hiszen ez azt jelenti, hogy sosem volt még valódi, tartós kötődése. Ebben az esetben sokkal keményebb munka valóságos bizalmat, kötődést kiépíteni a gyermekben.

Ha a természetes, valódi bizalom kezd kialakulni, akkor érdemes először kimozdulni az intézményi keretek közül, egy-egy külső helyszínre szervezett közös programmal. Amennyiben ezt az „akadályt” is jól vették a felek, eljön az ideje annak is, hogy látogatást tegyen a gyermek a leendő szülők otthonába, azaz az ő leendő otthonába is. Az, hogy milyen tempóban, stílusban fog ez megtörténni, mindig egyedi.

Csodálatos azokat a történeteket hallani, amelyek arról számolnak be, mekkora katartikus boldogság volt minden szereplő számára, amikor megtörtént a „csoda”, és megszületett valóságosan is az új család!