Sorozatunk következő részeiben sorra vesszük az örökbefogadás szereplőit, hogy kicsit részletesebben belelássunk a lélektani jellemzőikbe, az örökbefogadásba való érkezésük-kori állapotukba. A következő két részben az örökbefogadó szülőkre fókuszálunk. Ebben a részben az örökbefogadást megelőző események, folyamatok legfőbb jellemzőit szeretnénk felvázolni.
Először is fontos tisztába lenni azzal, hogy milyen háttérrel, „előtörténettel” kezdenek bele általában a párok az örökbefogadás folyamatával.
A leggyakoribb ok, amiért a párok az örökbefogadás mellett döntenek az az, hogy természetes úton valami miatt nem fogant gyerekük, azaz nem született vér szerinti gyermekük.
Már maga a kiinduló helyzet – a meddőség – komoly sérülékenységet okoz, főként a nők életében, hiszen a női identitás kihagyhatatlan és pótolhatatlan része az anyaság, a szülőképesség.
Ma már rendelkezésre áll olyan teljes körű orvosi vizsgálat, amely segítségével megtalálható és sok esetben kezelhetőek a meddőséget kiváltó problémák. Talán meglepő, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy abban az esetben, ha nem mutatható ki fiziológiai ok, és a pár elméletileg teljesen alkalmas a gyermeknemzésre, akkor okozza a legnagyobb zavart, sőt gyakran igazi traumát a pár számára. Ezekben az esetekben különösen fontos utánajárni, hogy milyen lelki okoknak lehet a következménye a foganás meghiúsulása.
Az ezzel a speciális problémahelyzettel foglalkozó pszichológusok, terapeuták és segítők kiemelik, hogy már alapvetésben érdemes azt feltárni, hogy maga a gyermek iránti vágy, illetve a termékenység elmaradása miből táplálkozik.
Ugyanis nem egyszer kiderül, hogy valamilyen elvárásnak való megfelelés (pl. a leendő nagyszülők közvetítette igények) van a háttérben, vagy magának a párkapcsolatnak a hátterében található egyfajta torzulás. (Tipikus probléma, amikor az egyik fél szülőpótlékot keres és lát a párjában és pusztán ez a viszonyulás akadályozza a termékenységet, igen sok esetben már magát a kiegyensúlyozott házaséletet is!) De az sem ritka, hogy a felek hátterében szülő-gyermek kapcsolati trauma, fel nem dolgozott gyászhelyzet húzódik meg, tehát akár tudattalan hárító mechanizmusok, szorongások is hozzájárulhatnak a meddőséghez.
De önmagában a meddőségi problémával való szembesülés is egyfajta „öngerjesztő” folyamatként okozhat komoly frusztrációt a párban, amely szorongás még inkább a foganás ellen hat.
A meddőség lehetséges orvosi okainak a taglalása most nem a fókuszunk, de azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy pusztán a hosszadalmas , kellemetlenségekkel, csalódásokkal járó orvosi vizsgálatok is megterhelően és frusztrálóan hathatnak a párokra.
Amennyiben nem mutathatók ki semmilyen organikus eredetű problémák, sokszor ahelyett, hogy megnyugtatóan hatna, sokkal inkább tovább erősíti a párokban a frusztrációt. Fontos itt megjegyeznünk, hogy átlagosan a házaspárok 15-20%-a küzd meddőséggel, és a nem organikus, azaz „ismeretlen eredetű meddőség” diagnózist is évről évre nagyobb hányaduk kapja meg.
Ha hozzávesszük mindehhez azt a szociológiai jellemzőt, hogy korunkban eleve kitolódott a házasságkötések és a tervezett gyerekek vállalásának az ideje, ezért sok pár megijed attól, hogy kicsúszik a gyermekszülésre és gyermeknevelésre alkalmas életkorból. Az idő szorító hatása is stresszfaktor, így az is jellemzőbb, hogy az érintett házaspárok hamar orvoshoz fordulnak, akár nagyon kis idő múlva már az elérhető ún. asszisztált reprodukciós eljárásokhoz fordulnak.
Ezen a ponton érdemes megfogadni a témában nagy gyakorlatot szerző pszichológus szakemberek véleményét, miszerint a költséges és bonyolult reprodukciós eljárásokba való pénz, idő és energia befektetés előtt érdemes lenne előbb pszichoterápiára jelentkezniük. Rendelkezésünkre áll olyan kutatás, ,amely a pszichoterápián részt vevő meddő párok későbbi termékenységét összehasonlította a semmilyen pszichológiai segítséget igénybe nem vevő kontrollcsoportba tartozó párok termékenységét. Míg a pszichoterápiában résztvevő pároknál később 55%-os sikerrel fogantak meg a babák, addig a kontrollcsoportban ez az arány mindössze 20% volt.
Amennyiben az asszisztált reprodukciós eljárások sem járnak sikerrel, vagy túl nagy a kockázat, értelemszerűen merülhet fel, hogy ahhoz, hogy még „időben” legyen gyermek, az örökbefogadás lehet a megoldás.
Az előbbiekben már szóltunk arról, hogy maga a meddőség hatalmas frusztrációt okoz, számos nemzetközi lélektani vizsgálat mondja ki, hogy olyan veszteséget és gyászt élnek meg a meddőséggel szembesülők, mintha a gyermeküket vagy egy társukat vesztették volna el.
Külön kellemetlen, hogy legtöbbször szégyen, kisebbrendűségi érzet társul hozzá, sok pár egyfajta stigmaként éli meg, ezért titkolják a környezetükben. A helyzet igazából egy olyan hosszan elnyúló, vég nélküli gyászfolyamathoz kezdhet hasonlítani, amiben a környezet által jó szándékból sugallt „nem szabad feladni” szemlélet miatt nem tudják a elengedni a gyermekáldás reményét. Talán furcsa, de pont ez az elengedés lehetne a kezdete az örökbefogadási folyamatnak.