Modern kori mentális betegségek: az evés – és testképzavarok

Kultúránk több tekintetben állít egyre irreálisabb elvárásokat, mintákat és ideálokat az emberek elé. A fogyasztói – hedonista, azaz a primer élvezeteket középpontba állító értékrend magával hozta a szépség- és fiatalságkultuszt az élet szinte minden területén. A média elárasztotta a világot az „új” szépségideálok propagálásával, mindezt úgy tette, hogy gátlástalanul latba vetett minden olyan technológiát, amivel „tökéletesíteni” lehetett még a szigorúan kiválogatott szépségeket is. Mivel a fiatal nemzedékekről mára alapvető tapasztalat lett, hogy értékrendjét, világismeretét, világnézetét elsősorban a média által közvetített tartalmak alapján alakítja, formálja, ezért ezek a korosztályok különösen ki lettek téve a bemutatott szépségideálnak való megfelelési kényszernek. Az egyre irreálisabb elvárások egyre erősebb megfelelési kényszerekhez, és egyben egyre erősebb és általánosabb önértékelési zavarokhoz vezetett, különösen a hiperérzékeny tinédzserek körében. A jóléti modern társadalomban – ahol magassá vált az általános életszínvonal – az evéshez kapcsolódó attitűdök is alaposan megváltoztak. Senki sem csodálkozik azon, hogy az alacsony kalóriatartalmú, diétás élelmiszerek jóval többe kerülnek, mint a „normál” ételek. Valóságos fogyókúraipar alakult ki hatalmas pénzforgalommal, új és újabb fogyasztó módszerek és „csodaszerek” látnak napvilágot – a legutóbbi például már 2 óra alatt 2 kiló fogyást ígér, ami ha valós lenne, akkor elmondható lenne róla, hogy életveszélyes szer – és mindig megtalálják a maguk felvevő piacát. A karcsúság ideálja sok tekintetben érthető, míg a szegénységgel, éhezéssel küzdő kultúrákban gyakran a teltség, sőt a túlsúlyosság számít szépnek és kívánatosnak (hiszen „jólétet” sugall), addig a tömeges elhízással küzdő jóléti kultúrában az átlagos ellentéte, a karcsú, izmos test számít vonzónak. Mivel a jóléti társadalmakban mindezzel párhuzamosan mind az életmód, mind a társadalmi nemi szerepek mentén mélyreható változások álltak be, érthető, hogy nagyon sok a stresszt okozó bizonytalanság, az elérhetetlennek tűnő minta. A túlzottan kényelmessé, mozgásszegénnyé vált életmód, a könnyen elérhető bőséges kalóriákkal kombinálva tömegesen termeli ki az elhízott, mozgásszervi problémákkal küzdő embereket, miközben a média mindenhol karcsú, kisportolt testeket mutat be , sőt magasztal fel számukra. A nyilvánvaló és elkeserítő különbség, sőt ellentét – főként a fiataloknál – súlyos önelvetést, önbecsülési problémákat, gyakran erős szégyenérzetet és bűntudatot termel ki. Mivel a szépségkultusz és a velejáró szexuális viselkedésminták azt sugallják, hogy az egyes emberek – különösen a nőké – legfőbb értéke a szépsége és a szexuális vonzereje, ezért azok a fiatalok, akik nem felelnek meg e magas elvárásoknak, azok egyenesen értéktelennek érzik magukat és gyakran szociális értelemben is perifériára szorulnak. Az első két evés-és testképzavar elsősorban a nőket érinti, és mindkettő kialakulását döntően a vágyott karcsúság elérése motiválja. A már klasszikusnak számító anorexia nervosát és bulímia nervosát, lényegében ugyanaz mozgatja, a fogyás vágya, illetve a karcsúság megőrzésének vágya. Míg az anorexiás betegek nem hajlandók elfogyasztani az egészséges kalóriamennyiséget, addig a bulímiában szenvedőkre rendszeresen intenzív falási rohamok törnek rá, amelyek után hánytatással vagy más módszerrel igyekeznek megszabadulni a nem kívánatos tápláléktól. Mindkét betegség felborítja és súlyosan károsítja mind az emésztést, mind a nemi működéseket. Mivel egyértelműen pszichiátriai betegségként diagnosztizálják, érdemes a mentális -pszichés jellemzőire odafigyelnünk. Az anorexia nervosában szenvedők általában túlkontrolláltak, hamar beszűkül a tudatuk, azaz az életük és figyelmük központjába a fogyás és az élelmiszer-bevitel ellenőrzése kerül. Jellemzően perfekcionisták és ennek megfelelően teljesítménykényszeresek. A beszűkülés azzal jár, hogy gyakran visszahúzódnak, redukálják a társas kapcsolataikat, előbb-utóbb – nem meglepő – a depresszió tünetei is megjelennek náluk. A bulímiában a falási rohamok kontrollvesztéssel járnak, ami persze titkolózást, szégyenérzetet generál, így megint csak fennáll a veszélye annak, hogy az illető eltávolodik, izolálódik a társas környezetétől. A kontrollvesztés impulzuskontroll-zavarral járhat együtt, ami viszont az eredményezi, hogy a beteg könnyen belesodródik az alkoholizálásba, drogfogyasztásba, előfordulhat, hogy az önsebzés kényszere jelenik meg nála, illetve erős öngyilkossági késztetésekkel kell megbirkóznia. Ha csak ezeket a velejárókat vesszük alapul, máris látható, hogy korunk féktelen bulikultúrája melegágya vagy inkább tömegméretben megvalósuló következménye e kultúra közvetítette „értékeknek”.

Az ezredfordulóval a problémák egyre súlyosabbá váltak, és egyre több változata jött létre az evés- és testképzavaroknak. A legújabb – a plasztikai sebészet által „kiszolgált – zavar a testdysmorphia is főként a nőket érinti. Ahogy a plasztikai sebészet népszerűvé vált, és milliárdos iparággá fejlődött, úgy a média is folyamatosan tájékoztat a celebek plasztikai műtéteiről, illetve a legújabb vágyott eljárásokról.  A plasztikai beavatkozás szinte kötelező részévé vált a korszerű szépségprogramnak – a hírhedt brazil szépségipar például amely topmodelleket és szépségkirálynőket termel ki, félelmetes, helyenként kimondottan fájdalmas és veszélyes módszereket használ az egyre extrémebb ideál elérésének érdekében. (Fontos azt is látnunk, hogy az abszurdba hajló beavatkozások és módszerek iránti fanatikus elkötelezettség egyik oka az lehet, hogy a szegénységgel küzdő dél-amerikai országokban a szépségipar sokak számára az egyetlen kiugrási lehetőség…) A közösségi média folyamatosan celebeket kreál azon magánemberekből is, akik plasztikai beavatkozások iránti mániájának nem szab korlátokat a pénztárcájuk. Számos ilyen „élő barbi” vált híressé és hírhedté, és egyre többen követik a példájukat, még akkor is, ha rendre kiderül, hogy borzalmas mellékhatásokkal, nem ritkán halálos kimenetellel járnak ezek a beavatkozások.
Az igazán bizarr fejlemény az, hogy sokan a túlzásba vitt egészségre való törekvés jegyében válnak áldozatává bizonyos evészavaroknak. Ilyen új keletű zavar az ún. orthorexia, amikor a beteg a sérült önbecsülését azzal kompenzálja, hogy egyfajta felsőbbrendűséggel kontrollálja, tervezi és szervezi az étkezését az egészség nevében.

Az extrém soványságot favorizáló ideálok mellett ma már komoly rajongótábora van a testépítésnek is, ami szintén kitermelte a maga evés- és testképzavarát. Az izomdysmorphia főként a férfiakat érinti, és fordított vagy inverz anorexiának is szokták hívni, mivel ellentétes irányú. Az ebben szenvedő férfiak hízni, izmosodni akarnak, nem elégedettek az izomzatuk mértékével és kinézetével, kényszeresen, túlzásokba esve edzenek és anabolikus szteroidokat (teljesítményfokozókat) fogyasztanak. Ők is hajlamosak a rejtőzködő viselkedésre, ahogy az anorexiás és bulímiás sorstársaik. Az izomdysmorphiában szenvedők folyamatosan stresszelnek, aggodalmaskodnak, ha bármi megzavarja őket a rendszeres edzésben, ezért ők is hajlamosak a beszűkülésre, a társas kapcsolatokból, tevékenységekből való kihátrálásra.

Nagyon fontos meglátnunk, hogy ezek a zavarok mindegyike igen közel áll a kényszeres zavarokhoz, illetve a függőségekhez, tehát több tekintetben is súlyos pszichés problémát jelentenek és komolyan kell őket venni. Az anorexia nervosának nagyszámú halálos áldozata – a szakemberek szerint mintegy 10%-a a betegeknek belehal a betegségbe vagy éhenhalás, vagy öngyilkosság által – lett az elmúlt évtizedekben, és az áldozatok közt jó pár ismert fiatal nő (jobbára divatmodellek) szerepel.  Mivel a média mindig beszámol az ilyen tragikus kimenetelű esetekről, mára némileg javultak a tendenciák, egyre több direkt természetes, retus és photoshop nélküli képet és reklámot jelentetnek meg véleményvezérnek számító személyiségek és cégek, illetve több országban törvényileg tiltották be az egészséges testtömegindexet mélyen „alulteljesítő” modellek foglalkoztatását és népszerűsítését.

Megjelentek, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a divatvilágban az ún. plus size modellek, azaz az átlagos vagy teltkarcsú testalkattal bíró nők. A tendencia üdvözlendő, de egyelőre nem mondható átütőnek a hatása.

Mivel mindegyik zavar súlyos önértékelési problémákkal jár együtt, sőt sokszor pont ezekben a problémákban gyökerezik maga a zavar, nagyban meghatározza az érintettek egész életét, önmagukhoz, társaikhoz való viszonyulásukat is. A testképzavarban szenvedők jellemzően nem képesek bensőséges, intim, jól működő párkapcsolatot kialakítani, azaz a betegség nagyban rányomja a bélyegét a társas életükre, a kommunikációjukra és a szexuális viselkedésükre is. Habár sokan pont azért küzdenek a „szebb” testért, hogy kívánatosabb partnerek legyenek, mégis az a jellemző, hogy inkább önmaguk korlátozzák, sőt építik le a társas kötődéseiket. Az evés – és testképzavarok tehát egyszerre jelentenek veszélyt a mentális egészségre, a testi egészségre és a szociális jólétre is. Bizarr módon, miközben a fiatal nők jó része azért kezd intenzív diétába, hogy szexuálisan vonzóbb partnere lehessen a vágyott férfinak, átbillenve a normalitás határán, könnyen az lesz a történet kimenetele, hogy menstruációs és szexuális zavaraik alakulnak ki, képtelenné válnak az egészséges párkapcsolat kialakítására, illetve a betegség szövődményeként, akár a meddőséggel is kell számolniuk.

Összességében elmondható, hogy groteszk módon a szépségért, kívánatos partnerré válásért, népszerűségért folytatott küzdelembe belebetegedő tömegek végül gyakorlatilag képtelenné válnak az egészséges és örömteli partnerkapcsolatra és a sikeres, produktív életre.